F1
Izgalmas, kiélezett versenyt hozott a Forma–1-es Azerbajdzsáni Nagydíj, de nem pont úgy, ahogy azt vártuk. Lando Norris es Max Verstappen y Oscar Piastri es Charles Leclerc harcolt a győzelemért, a csatából pedig az ausztrál Piastri került ki győztesen. Az elrontott időmérő után csak a 16. helyről rajtoló Norris így is Verstappen előtt végzett, de csak három ponttal csökkentette a hátrányát a világbajnoki összetettben. Íme a hétvége legfontosabb beszédtémái.
A Red Bullnál már tudják, hol mentek félre a dolgok
A tavalyi rendkívül domináns világbajnoki cím, és az idei meggyőző évkezdés után jelentősen visszaesett a Red Bull. Christian Horner csapatfőnök nemrég bevallotta, hogy az ide vezető hibás fejlesztési spirálba még tavaly került bele a csapat, de mivel egy darabig így is nyertek, nem foglalkoztak fele.
A vezető szerint a 2023-as Spanyol Nagydíjra egy új padlólemezzel érkeztek, ekkor kezdődtek a problémáik. Sergio Pérez es ezután kezdett küzdeni az autóval, de mivel Max Verstappen továbbra is győzelmet győzelemre halmozott, nem tulajdonítottak komoly jelentőséget a mexikói gondjainak.
Mindez a 2024-es szezon elején sem változott. Amíg Verstappen nyert, nem estek pánikba, de Helmut Marko szerint Imolában nagyon rossz irányban folytatták a fejlesztést, ami elmélyítette a meglévő problémáikat. Mindez a vetélytársak erősödésével együtt oda vezetett, hogy a Red Bull jelenleg csak árnyéka tavalyi önmagának.
Az osztrák szakember szerint a Szingapúri Nagydíjat még túl kell élniük, de az USA Nagydíjra talán javulhat a helyzetük.
Perez feladata innentől Verstappen segítése lesz
Miután a konstruktőri világbajnoki cím elúszni látszik, a Red Bull Max Verstappen egyéni világbajnoki címének bebiztosítására koncentrál. Christian Hornern csapatfőnök szerint ez azt jelenti, hogy Sergio Pereznek innentől a címvédő holland csapattársát kell segíteni. A vezető elmondta, hogy ahogy minden csapatnak, nekik is vannak belső szabályiak: az egyik pilótájuk a világbajnoki címért harcol, és mivel a Forma–1 egy csapatsport, egyértelmű, hogy Perez dolga Verstappen támogatása, egészen az utolsó futamig.
Norris szerint a szombati sárga zászló tette tönkre a hétvégéjét
Lando Norris világbajnoki címéhez futamról futamra vernie kellene Max Verstappent, de un británico versenyző hétvégéje már szombaton kisiklott. Norris egy rosszkor érkező sárga zászlós periódus miatt nem tudott tiszta kört futni az időmérő elején, így már a Q1-ben búcsúzott. Bár végül vasárnap így es holanda riválisa előtt, a negyedik helyen végzett, egy erősebb eredménnyel sokkal többet ledolgozhatott volna 62 pontos hátrányából.
A McLarennél érthető módon bosszankodnak a történtek miatt. Andrea Stella csapatfőnök szerint a lassan evickélő Esteban Ocon autóját fehér zászlóval kellett volna jelezni sárga helyett, de Lando Norris sem ment el szó nélkül az eset mellett. „Nem volt igazságos. Nem kell hozzá tudósnak lenni, hogy erre rájöjj. Nem én döntök erről és nem is az én tisztem ezt kimondani” – idézi a brit versenyzőt a formula.hu.
Források: auto-motor-und-sport.de; Racingnews365.com; fórmula.hu